×

Figyelmeztetés

JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 987

Gombás füstölt csülök

Hozzávalók 4 – 6 főre:

  • 1 db csont nélküli füstölt csülök
  • 50 dkg gomba
  • 3 dl tejszín
  • 2 db közepes fej vöröshagyma
  • fél citrom leve
  • 15 dkg reszelt sajt
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 evőkanál zsír
  • bors

A füstölt csülköt megfőzzük, a levéből kivéve kihűtjük. A főzőlevet tegyük félre, felhasználhatjuk lencse vagy bableves készítéséhez. A puha csülköt vágjuk fel kisebb kockákra és terítsük egy tepsibe vagy jénai tálba. A vöröshagymát vágjuk finomra és a zsírban pároljuk meg, majd adjuk hozzá a felszeletelt gombát, sózzuk, borsozzuk és pirítsuk zsírjára. (A sózással vigyázzunk, mert a csülök sós) Adjuk a gombához a lisztet, ezzel is pirítsuk pár percig, majd öntsük hozzá a tejszínt, a citrom levét és keverjük össze. Ezt a mártást egyenletesen rákanalazzuk a csülökre, megszórjuk a reszelt sajttal és addig sütjük, míg a sajt ráolvad. Tálaláskor párolt rizst, salátát adjunk mellé.

Barna sörben sült karaj

Hozzávalók 4 főre:

  • 8 szelet sertéskaraj
  • 4 nagy fej vöröshagyma
  • 3 evőkanál méz
  • 1 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál mustár
  • 3 dl barna sör
  • bors
  • szerecsendió
  • olaj

A húst kicsit kiklopfoljuk,( nem kell túl vékonyra), sózzuk, borsozzuk, kevés olajban elősütjük, majd tepsibe rakjuk szorosan egymás mellé. A szeletekre vágott vöröshagymát kevés olajban félig megpároljuk, ráhintjük a lisztet, ezzel is kicsit pirítjuk, majd hozzáadjuk a mézet és borostyánszínűre karamellizáljuk. Hozzáadjuk a sört, frissen reszelt szerecsendióval és mustárral ízesítjük, majd egyenletesen elosztva rákanalazzuk a hússzeletekre és addig sütjük 175 fokos sütőben, amíg a hús meg nem puhul.

Almás fehérrépa krémleves

Hozzávalók 6-8 főre:

  • 5 db közepes fehérrépa
  • 30 dkg zeller
  • 4 db közepes burgonya
  • 2 db alma
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 5 dkg vaj
  • 1 evőkanál liszt
  • 5 dl húsleves
  • 2 dl tejszín
  • őrölt bor
  • szerecsendió
  • tej

Levesbetét:

  • 5 dkg vaj
  • 3 evőkanál méz
  • 2 db alma

A vaj felében megpirítjuk a finomra vágott vöröshagymát, a kockára vágott zellert, fehérrépát, majd rátesszük a lisztet, ezzel is kicsit pirítjuk, majd hozzáadjuk a kockára vágott burgonyát, almát, majd felöntjük a húslevessel és annyi tejjel, amennyi jól ellepi. Sózzuk, borsozzuk, szerecsendiót reszelünk bele és puhára főzzük a zöldségeket. Botmixerrel pépesítjük, hozzáadjuk a tejszínt, összeforraljuk, végül hozzáadjuk a maradék vajat. Tálalhatjuk levesgyönggyel, pirított zsemlekockával, vagy mézes, chilis alma kockával.

A vajban karamellizáljuk a mézet, hozzáadjuk a kisebb kockákra vágott almát, a chilipelyhet , összekeverjük, hogy a méz jól bevonja az almát. Még néhány percig pirítjuk, majd a leveshez tálaljuk.

Brokkoli krémleves

Hozzávalók 6-8 főre:

  • 2 közepes fej vöröshagyma
  • 1 fej brokkoli
  • 3 db közepes burgonya
  • 1 evőkanál liszt
  • 2 dl tejszín
  • 5 dkg vaj
  • 2 db húsleves kocka
  • só őrölt bors
  • szerecsendió
  • tej
  • zsemlekocka

A vaj felében megpirítjuk a finomra vágott vöröshagymát, rátesszük a lisztet, ezzel is kicsit pirítjuk, majd hozzáadjuk a rózsáira szedett brokkolit, a kockára vágott burgonyát és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Hozzáadjuk a leves kockát, sót, borsot és a frissen reszelt szerecsendiót, majd lassú tűzön puhára főzzük a zöldségeket. Botmixerrel pépesítjük, hozzáadjuk a tejszínt, ha nagyon sűrű lenne a levesünk, tejjel még higíthatjuk. Felforraljuk, ha szükséges, még utána ízesítjük, végül belemorzsoljuk a maradék vajat. Tálaláskor pár csepp tökmagolajjal meglocsoljuk,( de ez el is maradhat), levesbetétnek pirított zsemlekockát adunk mellé.

Grízgaluska leves

Hozzávalók 4 főre:

  • 3 db sárgarépa
  • 2 db petrezselyem gyökér
  • 1 kisebb zellergumó
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 1 kisebb zöldpaprika
  • bors
  • őrölt gyömbér
  • szerecsendió
  • étolaj
  • 2 húsleves kocka

A galuskához:

  • 1 tojás
  • kb.3 evőkanál búzadara

A zöldségeket megtisztítjuk, karikára szeleteljük, kevés olajban lepirítjuk. Felöntjük annyi vízzel, amennyi levest szeretnénk, beletesszük az egészben hagyott vöröshagymát és a zöldpaprikát, sózzuk, őrölt borssal, gyömbérrel fűszerezzük, reszelünk bele egy kevés szerecsendiót is. Esetleg tehetünk még bele 2 húsleves kockát is. Ha megfőttek a zöldségek, beleszaggatjuk a galuskákat, amihez felverjük villával a tojást, pici sót adunk hozzá, és annyi búzadarát keverünk bele, hogy közepesen kemény galuskánk legyen.

Mediterrán paradicsomleves

Hozzávalók 6 főre:

  • 1 liter 100%-os paradicsomlé
  • 30 dkg tisztított zeller
  • 1 fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 szál friss bazsalikom
  • bors
  • cukor

Tálaláshoz:

  • reszelt sajt
  • bazsalikomlevél
  • olívaolaj
  • sajtos pirítós

A paradicsomlevet egy fazékba öntjük, adunk hozzá még 3 dl vizet, a hasábokra vágott zellert, az egészben hagyott vöröshagymát és a fokhagymát, majd feltesszük főni. Hozzáadjuk a bazsalikomot, sózzuk, majd addig főzzük, amíg a zeller megpuhul. Ekkor kivesszük a hagymákat, a bazsalikomot és botmixerrel pépesítjük a levest. Visszatesszük a tűzre, borsozzuk, ízesítjük kevés cukorral, ha kell sózzuk utána és forraljuk össze. Tálaláskor meghintjük finomra vágott bazsalikommal, reszelt sajttal és néhány csepp olívaolajt öntünk rá, sajtos pirítóst kínálunk hozzá.

Vadas sertésszelet

Hozzávalók 4-6 főre:

  • 1 kg sertéscomb
  • 20 dkg füstölt kenyérszalonna
  • bors
  • kevés liszt
  • étolaj

A mártáshoz:

  • 3 nagyobb sárgarépa
  • 2 fehérrépa
  • 1 kisebb zeller
  • 2 közepes fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál cukor
  • kisebb citrom fele
  • 3 babérlevél
  • bors
  • mustár
  • fél citrom leve
  • 4 dl tejföl
  • 1 evőkanál liszt

A húst megmossuk, vékony szalonna csíkokkal megspékeljük, sózzuk, borsozzuk, kevés lisztben megforgatjuk és forró olajon minden oldalát megpirítjuk, majd az olajból kivéve félre tesszük. A visszamaradt olajban lepirítjuk az apróra vágott hagymát, sárgarépát, fehérrépát, zellert, szeletekre vágott fokhagymát és a cukrot. Amikor a cukor már kissé karamellizálódott felöntjük 2 dl vízzel, beletesszük a babérlevelet, az egyben hagyott fél citromot, sózzuk, borsozzuk , majd visszatesszük a húst és fedő alatt lassú tűzön addig pároljuk amíg a hús megpuhul. Ekkor kivesszük a húst, félretesszük. A mártás levéből kidobjuk a citromot, a babérlevelet, a zöldségeket botmixerrel pépesítjük. Visszatesszük a tűzre, ízesítjük mustárral, citromlével, majd a tejfölből és a lisztből készült habarással besűrítjük. Ha túl sűrű lenne a mártásunk, kevés vízzel higíthatjuk. Jól kiforraljuk és a közben felszeletelt hússal tálaljuk.

Hozzávalók 6 főre:

  • 80 dkg csirkemell filé
  • fél tasak Kotányi steak fűszer
  • kevés étolaj

A raguhoz:

  • 2 nagy fej vöröshagyma
  • 3 db kaliforniai paprika (1 piros,1 sárga, 1 zöld)
  • 50 dkg laskagomba
  • 3 gerezd fokhagyma
  • őrölt bors
  • kurkuma
  • őrölt szerecsendió
  • őrölt szegfűszeg
  • barbecue szósz

A húst megmossuk és csíkokra felvágjuk. A steak fűszert kevés olajban elkeverjük, majd a húst is hozzá adjuk és alaposan összekeverjük. Legalább egy órát hűtőben tartjuk, hogy jól átjárják az ízek, majd serpenyőben átpirítjuk és félretesszük. A raguhoz kevés olajban kissé lepirítjuk a szeletekre vágott vöröshagymát, rátesszük a csíkokra vágott paprikákat és a szintén csíkokra szelt gombát, hozzáadjuk a reszelt fokhagymát is és fél deci vízzel felöntjük. Sózzuk, borsozzuk, hozzákeverjük a kurkumát, a szerecsendiót, a szegfűszeget és annyi barbecue szószt, hogy kellemesen szaftos legyen a ragu. Lassú tűzön 10-15 percet pároljuk, majd hozzákeverjük a húst, összeforraljuk és tálaljuk.

Sertés pörkölt

Hozzávalók 4-6 főre:

  • 1 kg sertéslapocka
  • 4 nagy fej vöröshagyma
  • 5 gerezd fokhagyma
  • 2 db zöldpaprika
  • 2 paradicsom
  • őrölt bors
  • majoranna
  • őrölt kömény
  • fűszerpaprika
  • étolaj vagy zsír

A húst megmossuk és kockára felvágjuk. Kevés olajban vagy zsírban megpirítjuk a kisebb kockákra vágott vöröshagymát és a szintén kis kockákra vágott zöldpaprikát. Ha már aranysárga a hagyma, hozzákeverjük a reszelt fokhagymát,a fűszerpaprikát és felengedjük egy fél deci vízzel. Beletesszük a húst, sózzuk, adunk hozzá őrölt borsot, majorannát, őrölt köményt és a kis kockákra vágott paradicsomot. Lassú tűzön a hús puhulásáig főzzük, közben gyakran kevergetve. Vizet csak akkor adjunk hozzá, ha úgy látjuk, hogy leégne. Tartalmas sűrű szaftjának kell lennie.

Lencse főzelék

Hozzávalók 6-8 főre:

  • 50 dkg lencse
  • 40 dkg füstölt sonka
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 3 dl tejföl
  • 3 csapott evőkanál liszt
  • 3 db babérlevél
  • őrölt bors
  • fűszerpaprika
  • ecet
  • étolaj

A füstölt sonkát kisebb kockákra vágjuk, hideg vízben feltesszük főni. Ha már félpuhára főtt a sonka, hozzáadjuk a megmosott lencsét, felengedjük annyi vízzel, ami jól ellepi, beletesszük a babérlevelet és lassú tűzön puhára főzzük. Közben a lisztből, kevés olajjal zsemleszínű rántást készítünk, belesütjük a finomra vágott vöröshagymát is, majd a végén hozzáadjuk a reszelt fokhagymát és a fűszerpaprikát. Hideg vízzel felengedjük, simára keverjük és a megfőtt lencséhez adjuk. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint, ha jól összeforrt hozzákeverjük a tejfölt. Kevés ecettel még ízesítjük, majd tálaljuk.

1. oldal / 8
Az oldalt készítette és karbantartja az e-Planet